Interjú Csuka Adrienn - Shamila okleveles hastáncoktatóval
Mondanál néhány szót magadról? Mit érdemes tudni
rólad?
Gyermekkorom óta része az életemnek a tánc, a mozgás.
Olyan ez számomra, mint a szerelem, nem tudok nélküle létezni. Óvodás koromban
balettra jártam, az általános iskolában társas táncolni, majd aerobikozni
kezdtem nagyon keményen. Középiskolás koromban a jazz-balett volt a nagy
szenvedély, és viszonylag későn, harmincéves koromban kezdtem el az orientális
tánccal – közismertebb néven hastánccal – foglalkozni.
Mióta foglalkozol a hastánccal? Miért kezdtél el
hastáncolni?
A célom már a kezdetektől komoly volt, így 2005-ben
beiratkoztam Budapesten a Mahasti-Magyar Hastáncintézet hastáncoktató szakára,
ahol 2007-ben a hastáncoktatói oklevelet is megszereztem. Időközben már
másodévesen oktattam, és a kezdetektől jártam különböző fellépésekre, amit nem
bántam meg, mert így tudtam egyre több rutint szerezni. A színpad ekkor már nem
volt számomra ismeretlen, hiszen általános iskolásként is rendszeresen
szerepeltem az énekkarral vagy a színjátszó szakkörrel, illetve a középiskolás
évek alatt gyakran léptem fel egy jazz-balett társulattal is. A hastáncoktató
szakon pedig különösen hasznosítani tudtam a kreativitásomat.
Koreográfiákat
már 13 éves korom óta készítek, és szerencsére mindig volt alkalmam be is mutatni
őket… Az orientális tánc közben az életformámmá vált, imádok előadni, imádok
koreográfiákat összeállítani és oktatni. Nagyon jó érzés látni a tanítványaimat
kibontakozni, látni őket nőiesedni. Észrevettem, hogy nemcsak a tartásukban,
hanem a hétköznapi megjelenésükben is sokkal jobban figyelnek magukra, és
igényesebbek lesznek önmagukkal szemben a táncos lányok. Olyan jó érezni, hogy
a részese vagyok annak, amit látok rajtuk: ahogy egyre jobban érzik magukat,
magabiztosabbá és nőiesebbé válnak.
Kinél tanultál? Kinek köszönheted a tudásod?
Szmolinka Eszter Mahasti az, akitől a legtöbbet
tanultam, és a mai napig büszke vagyok rá, hogy tőle tanulhattam. Soha nem
felejtem el, amikor először láttam őt táncolni. Csodálatos, nagyon nőies és
bájos volt. A hastáncoktató szak elvégzése alatt folyamatosan jártam hozzá
magánórákra is. Természetesen voltak mások is, akiket megkerestem, attól
függően milyen stílusban szerettem volna elmélyülni. Improvizatív stílust és
önkifejezést Nesétől, klasszikus stílust Shabatól tanultam, de rendszeresen
jártam és a mai napig járok különböző magyar és külföldi mestertanárok
workshopjaira. Nagy hatással volt rám a külföldiek közül például Mahmoud Reda
vagy Hossam Ramzy tánc filozófiája, Serena Ramzy és Jillina stílusa.
Van-e példaképed? Ha igen, ki az és miért?
Van példaképem, de nem a hastánc világából, ami persze
nem azt jelenti, hogy nem nézek fel nagy táncosnőkre - sőt, több is van, akire
felnézek... A nagy példakép számomra Madonna, akiért már gyermekként rajongtam,
és felnőttként nagyra értékelem a munkásságát, profizmusát, erejét, kitartását.
Két koncertjén is volt szerencsém személyesen ott lenni, és nem csalódtam. Ő
egy olyan nő, aki a saját erejével, szorgalmával és mondanivalójával ért el
nagy sikereket. Imádom a showt, amit a fellépésein csinál, mindig a maximumra,
a legjobbra törekszik.
Mi kell ahhoz, hogy valaki igazán jó hastáncos legyen?
Ahhoz hogy valaki jó hastáncos legyen, a legfontosabb
a tánchoz való alázat, nagyon sok szorgalom és gyakorlás. Nem elég csupán – és
ugyanakkor nem is feltétlen kell – a tehetség, persze sokat számít, ha van.
Tisztában kell lennie egy táncosnak, hogy hol tart, és nem szabad elfelejtenie
azt sem, hogy folyamatosan fejlődnie kell.
Mivel töltöd szívesen a szabadidődet?
Szabadidőm nem sok van, de nem bánom, mert szeretek
dolgozni. Kihasználom az időmet új táncok, koreográfiák készítéséhez,
gyakorláshoz.
Nagyon szeretek fotózni vagy futni, mindkettő tökéletesen
kikapcsol. Imádok úszni, olvasni és együtt tölteni az időt a párommal vagy
barátokkal.
Rengeteg sikert értél el a szakmában. Miket emelnél ki
ezek közül?
Értem el sikereket, amikre természetesen büszke is
vagyok, de nem akarok megállni. Soha nem vagyok elégedett. Én nem azt tartom a
legnagyobb sikernek, ha én, egy tanítványom, vagy bárki egy-egy versenyen jól
szerepel, szép eredményeket ér el. Persze, fontos a szakmai elismerés és az
oklevelek vagy kupák is. De amikor teljesen ismeretlen emberek előtt táncolok,
vagy táncolunk a csoportommal, és visszatapsolnak minket, amikor fellépés után
odajönnek gratulálni, és megkérdezik, hogy ki készítette a koreográfiát, és
őszintén azt mondják, hogy a legjobb volt, amit eddig láttak, az egyszerűen
szárnyakat ad, ez az, ami számomra az igazi sikert jelenti. Többször is volt
már ilyenben részem szólóban és csoporttal egyaránt.
Merre láthatott benneteket a közönség az elmúlt
időszakban? Visszatekintve, melyek voltak a legemlékezetesebb fellépések?
Utoljára egy bálban táncoltunk Körmenden, és
születésnapi meglepetésként hívtak bennünket egy szombathelyi rendezvényre.
Volt pár
emlékezetes fellépés. A legemlékezetesebbek azok, ahol nagy tapsban és
elismerésben részesültünk, mint pl. Pertlsteinban (Ausztria) a helyi Pipaklub
15 éves jubileumi ünnepségén, a kőszegi hastáncfesztiválon, vagy az utolsó két
– már említett - fellépésen. Szólóban egy tolnai hotelben, illetve egy pécsi
rendezvényen kaptam hatalmas tapsot, ahol ráadást is kértek. De azok a
rendezvények is emlékezetesek maradnak, ahol pl. vagy a lejátszó szól nagyon
halkan, vagy megakad a lemez. Szerencsére ezek is általában jó kimenetelűek, a
közönség lehet, hogy ezekből nem is vesz észre semmit, de számunkra mégis
maradandó élmények, amikre mosolyogva emlékezünk vissza. Ide sorolhatnám még a
jótékonysági rendezvényeket is – amelyekre mindig szívesen megyünk –, ahol elég
a fogyatékkal élők arcát látni, akiknek örömet okozunk.
Mit gondolsz a jövőről, milyen szerepet tartogat
neked?
Remélem, csupa szépet és jót. Vannak céljaim és
álmaim, amiket szeretnék még megvalósítani, de ezek egyelőre maradjanak az én
titkaim…
Köszönöm szépen az interjút, sok sikert kíván továbbiakban
is a Citistar csapata!
Németh Imre
Központi adminiszrátor